Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

Kérjük, támogassa Szövetségünk működését adója 1%-val! Köszönjük!

Adószámunk: 19635394-1-41

HÍREK

Tavaszköszöntő – családi program!

2013. január 16.


Hagyományőrző mozgalmunk és helyi együtteseink működésének fundamentumát az a család vagy családok alkotják, akik több generáción át, évtizedeken keresztül alapítói, szervezői, tagjai voltak egy-egy együttesnek. Számos együttesünkben együtt táncol a nagymama és az unoka, testvér, keresztanya és nagybácsi.

Úgy véljük, hogy a helyi megbecsülésen túlmenően is el kell ismerni ezeknek a családoknak a szerepét, kiknek tevékenysége egész hagyományőrző mozgalmunk számára példamutató.

Ezért döntöttünk úgy január 8-i elnökségi ülésünkön, hogy a Tavaszköszöntő 2013. című programunkban, március 16-án, a MOM Művelődési Központban egy kamaraműsor keretében bemutatjuk őket.

A programban való részvételre az együtteseken keresztül pályázhatnak a családok az alábbiak szerint:

Együttesenként egy család pályázhat, mely programjában 2-3 generációt tud bemutatni. A család minden tagjának kötődnie kell az együtteshez, de táncoson kívül szerepelhet a programban énekes vagy zenész családtag is.

A résztvevők száma minimum 5 fő, maximum 10 fő.
Műsorban bemutatkozni kizárólag helyi táncanyaggal lehet!
A szereplésen való részvétel költségeit, 2 személygépkocsi hivatalosan elszámolható költségét térítjük.
Központi zenekart biztosítunk. Műsoridő: 8 perc
A nevezést 2013. január 31-ig kell megküldeni címűnkre.
A nevezésen fel kell tüntetni az együttest, a családtagok nevét, hogy hány éve vesznek részt az együttes tevékenységében, a rokonsági fokot és a levelezési címet.

 Várjuk nevezéseiteket!
 
Budapest, 2013. január 10.

Vissza a hírekhez