Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

Kérjük, támogassa Szövetségünk működését adója 1%-val! Köszönjük!

Adószámunk: 19635394-1-41

HÍREK

2019. második félévi rendezvényekkel kapcsolatos információk

2019. augusztus 14.

Kedves Barátaim!

Lassan elmúlik a nyár és már szervezzük a második félévi eseményeket.

A szeptember 7-i Hagyományok vendégségben c. szentendrei program készen. Ide hat együttesünk jelentkezését fogadtuk el.

A szeptember 28-i veszprémi Szent Mihály napi program is kialakult. Ide három együttes és az eszközös táncot bemutató Fülöp Ferenc díjas táncosok kaptak meghívást.

A szeptember 21-i nagyecsedi és a november 9-i bogyiszlói találkozó szervezése folyamatban van.

Október 5. – Pilisszentkeresztre, a tagság kezdeményezésére szervezünk egy „összerázó” , problémafelvető, programtervező , pályázatokkal és elszámolásokkal kapcsolatos tapasztalatcserét, ahová az együttesek vezetőit és gazdasági ügyekkel , pályázatokkal foglalkozó munkatársait várjuk. (9-15. óráig) Kérem, hogy írjátok meg, hogy milyen kérdések foglalkoztatnak/érdekelnek benneteket leginkább, amelyhez szükség esetén külső szakembert is meghívunk.

Október 26-27. a kapuvári minősítés időpontja. (legközelebb 2021-ben!)

Azt tapasztalom, hogy az év eleji előzetes jelentkezéseket már többen módosítottátok, néhány előbbi helyszínre jelentkező együttes is az őszi bemutatókra halasztotta részvételét.
Kérem tehát, hogy szeptember 15-ig minden érdeklődő együttes véglegesítse részvételét és küldje el a jelentkezési és adatlapját. (Kérem még a minősítendő program bemutatását ; téma, szereplők, korosztályok, felhasznált irodalom, gyűjtések - írásos és szóbeli források megnevezése. Erre nemcsak a zsűritagok felkészülése miatt van szükség, hanem a későbbi helyszíni viták elkerülése végett is.) A határidő után érkező bejelentkezést nem tudjuk elfogadni, mert a jelentkezők számától függ, hogy egy vagy két naposra tervezzük-e a rendezvényt.

Következő Hírmondónkba várom a beszámolókat!

Budapest, 2019. augusztus 8.

További szép nyarat kívánok!
Üdvözlettel: Héra Éva

Vissza a hírekhez