Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

Kérjük, támogassa Szövetségünk működését adója 1%-val! Köszönjük!

Adószámunk: 19635394-1-41

Pest megye

Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye nevéből is kivehetően nem történeti-kulturális, hanem csak politikai-közigazgatása egység, közepén ráadásul Budapest székesfővárossal, ami nagyban befolyásolta és befolyásolja lakói életét. A megye területén több magyar és nemzetiségi népcsoport is osztozik.

Észak-kelet felől a fővárosig húzódik a palócság egyik nyúlványa, a Galga-mente. Ez a táj a palócságon belül is a különösen hagyományőrző vidékek közé tartozik. Az idősebb asszonyok szinte napjainkig megőrizték jellegzetes viseletüket, amelyben talán az is szerepet játszott, hogy a budapesti piacokon ez a ruha „márka-garanciát", jó minőségű, friss falusi árút is jelentett. A Galga-mentén elterülő falvak már sok alföldi jellegzetességet mutatnak, de népdalaik, táncaik, viseletük a palóc csoportok közé sorolja őket.

A fentiek többé-kevésbé elmondhatók a Tápió-mentéről is. Itt talán erősebben érezhető az alföldi hagyomány, elsősorban a jász kultúra hatása.

A fővárost másfelől övező tájakon nem beszélhetünk ilyen egységes néprajzi csoportokról. Az itteni falvak egy-egy létező néprajzi vidéknek (Mezőföld, Kiskunság stb.) közigazgatásilag Pesthez került települései.

Budapest tágabb környékén, a hegyekben és a síkvidéken egyaránt jellemző sajátosság a nem magyar eredetű népesség nagy száma, amely a 18. századi Habsburg udvari politika eredménye, amely a stratégiai fontosságú országközpontnak a „felszabadító háborúk" során szinte teljesen elpusztult területeire a rebellis magyaroknak megtiltotta a betelepedést. Így alakult ki a mai Budapestet körülvevő szlovák és német nemzetiségi falvak álló övezet.

A Duna mentén és környékén viszont a még a török időkben észak felé húzódott különböző délszláv csoportok (horvátok, szerbek, dalmátok) leszármazottai őrzik máig hagyományaikat.


Tagjaink Pest megyében:

Muharay Elemér Hagyományőrző Népi Együttes
Bag
Horvát Hagyományőrző Egyesület Budapest
Furmicska Néptánc Egyesület Csömör
Ecseri Zöldkoszorú Hagyományőrző Kör Ecser
Galgahévízi Népi Együttes
Galgahévíz
Hévízgyörki Asszonykórus Népművészeti Egyesület
Hévízgyörk
Isaszegi Csata Táncegyüttes
Isaszeg
Kartali Asszonykórus
Kartal
Pannónia Néptánc Együttes Kistarcsa
Püspökhatvani Népi Együttes Püspökhatvan
Večernica Tánccsoport Sóskút
Cédrus Táncegyüttes Solymár
Magyarországi Német Népi Kultúráért Egyesület
Szigetújfalu
Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes
Tápiószecső
Hajtóka Egyesület Tárnok
Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport Törökbálint
Turai Énekmondók
Tura
Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport
Vecsés
Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes
Veresegyház
Zsámboki Népi Együttes
Zsámbok